SAJTÓKÖZLEMÉNY

SIKERES PÁLYÁZATOT ZÁRT A DUNÁNTÚLI MOSODÁK KFT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A MAGYAR ÁLLAM TÁMOGATÁSÁVAL

A Dunántúli Mosodák Kft. az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 40.560.441 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A vállalkozás a projekt megvalósítását 2014 szeptemberében befejezte. A pályázat összköltsége 81.120.883 forint volt, melyből a már meglévő csarnok bővítése valósult meg.

A Dunántúli Mosodák Kft. főtevékenysége a textiltisztítás, amely kiegészül textilkölcsönzéssel és a megrendelők részére biztosított szállítással. Társaságunk meghatározó szereplője a textiltisztítási piacnak, az éves feldolgozott mennyiség tekintetében az ország 5 legnagyobb mosodája között szerepel.

A stabil piaci helyzettel rendelkező vállalkozás megalakulása óta dinamikusan fejlődik. A további fejlődése érdekében a már meglévő csarnok bővítését célozta meg, melynek megvalósulási helye 8700 Marcali, Puskás Tivadar u. 33.szám volt, melyre a Új Széchenyi terv keretében megjelent „Telephelyfejlesztés” című (DDOP-1.1.1/D-12) pályázat teremtett lehetőséget, melyet a Magyar Állam és az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja társfinanszíroznak. A projekt elsődleges célja a már meglévő csarnok több mint 500 négyzetméterrel való bővítése volt, amely 2014. szeptemberében került átadás-átvételre. 

A Dunántúli Mosodák Kft. alapvető feladatának tartja az ügyfelek minél magasabb szinten történő kiszolgálását a precizitás és megbízhatóság jegyében. A vállalat célja elsősorban a termelési volumen növelése és a tevékenységek diverzifikálása volt. A jelen pályázat keretében kibővített csarnokkal a termelési folyamat gazdaságosabbá és hatékonyabbá válik. A kibővített üzemcsarnok biztosítja a be- és kiszállításra váró textíliák áttekinthetőbb, partnerek szerinti elrendezését, illetve megoldja a textilkölcsönzés egy telephelyről történő logisztikai feladatának ellátását. Jelen projekt eredményeképpen felvételre kerül 12,75 fő, akik a meglévő bázislétszám felett kerülnek felvételre, állandó alkalmazásban, főmunkaidőben.

MINDEN, AMI TEXTILTISZTÍTÁS!